Hétvégén beköszönt Tisó böÁv
Tisó böÁv az első és a második szentély pusztulásának emléknapja.
Ezen a böjtnapon egy sor tragikus történelmi eseményre is emlékezünk:
1., I.ten ezen a napon döntötte el, hogy a kémek által lángra lobbantott kételkedés miatt negyven évig kell őseinknek vándorolniuk a pusztában, hogy egy új nemzedék jusson csak be Kánaánba, az ígéret földjére.
2., I. e. 586. – az első jeruzsálemi templomot kifosztották és porig égették a babilóniaiak,
3., I.sz. 70. – a második templomot a rómaiak, a Titus vezette légiók rombolták le.
4.,I.sz 135. – A Bar Kochba-lázadást leverik a rómaiak, Bar Kochbát megölik, az utolsó erődöt, Betár várát e napon foglalják el.
5., I.sz. 136. – A Bar Kochba lázadás után egy évvel lerombolták a rómaiak Jeruzsálem városát és átkeresztelték Aelia Capitolina névre.
A templomok lerombolása egyben mindkét zsidó állam megszüntetésével volt egyenlő. A zsidókat kiűzték országukból. A hagyomány azt is tartja, hogy Józsefet ezen a napon adták el Egyiptomba rabszolgának, közvetve tehát a nép egyiptomi rabszolgasága is ezen a napon dőlt el.
A történelem során ez a nap további tragikus eseményekkel mélyítette e nap jelentőségét, ezek közül:
1095. – Az első keresztes háborúról dönt II. Orbán pápa a clermont-i zsinaton.
1290. – I. Edward angol király aláírja a zsidók száműzéséről szóló dokumentumot Angliában.
1492. – A zsidók kiűzetése Spanyolországból (Alhambrai dekrétum).
1914. – Az első világháború kezdete.
1942. – Megkezdődik a tömegmészárlás Treblinkában.
Ezen események nem feltétlenül pontosan áv hónap kilencedikén történtek, ám a zsidó hagyomány azt tartja róluk.
A zsinagógában este Jeremiás Siralmait olvassuk, és gyászénekeket mondunk. Reggel is hasonló gyászimákat mondunk. Levesszük a prajcheszt, a frigyszekrény függönyét, és a bima terítőjét. A táliszt és a tfilint nem vesszük föl reggel, csak délután.
Tisó böÁv teljes böjtnap, vagyis 25 órán keresztül nem eszünk és nem iszunk. Másnap délig nem eszünk húst és nem iszunk bort, mert a Szentély egészen addig égett. A tisztasági mosdáson kívül tilos a fürdés, mosakodás. Nem viselünk bőrcipőt, általában vászon, vagy posztópapucsban járunk. Nem tanulunk Tórát, mert az megörvendezteti a szívet. Tilos a házasélet is.
Tisó böÁv után megváltozik a hónap elnevezése: Mönáchém Áv, vagyis vígasztaló Áv lesz a neve.
Bar Kochba családnevén: Simon ben Koziba (1. század – 2. század) zsidó szabadságharcos
A Traianus és Hadrianus alatti vallási és nemzeti küzdelmek egyik vezéralakja volt. A mozgalom Ciprus szigetén kezdődött az ottani nagyszámú zsidóság körében. Itt római részről a katonai vezető Lucius Quietus, a mezopotámiai zsidóság leverője volt, aki hamarosan Lyddát is elfoglalta a felkelőktől, akiket tömegesen végeztetett ki. Ekkor még Pappus és Julianus voltak a zsidó katonai vezetők, de minthogy őket is kivégezték, újraszervezték az ellenállást, melyre az adott okot, hogy a szamaritánusok árulása félrevezette Hadrianust, aki már megengedte a Jeruzsálembe való visszatérést, s megígérte a templom felépítésének engedélyezését, a kiváló prozelita zsidó Aquila kezdeményezésére. Azonban Hadrianus megszorító terveibe nem nyugodtak belé a zelóták, és Eimón völgyében szervezkedtek, amikor Rabbi Jöhajsuú ben Chananjának sikerült ideiglenesen lecsillapítani őket, de titokban a fegyvergyűjtés és a szervezés tovább folyt. Cassius Dio római történetíró szerint nagy szerepet játszottak a zsidók építette kavernák és rejtekhelyek. Rabbi Akiba küldetése Babilóniába szintén a harci szervezkedés céljából történt. Ennek az egész katonai szervezkedésnek volt a lelke Bar Kohba, Rabbi Akiba bizalmasa. Népszerűsége nem volt mindenhol egyforma, mert sokan elítélték és hiábavalónak tartották a nemes célzatú szervezkedést, míg mások annak eredménytelensége miatt később törtek felette pálcát. Rabbi Akiba a „Csillag fiának” nevezte, s ezt átvette görög átírással Caesariai Euszebiosz, és úgyszintén Geórgiosz Hoszünkellosz is.
Bar Kochba vasfegyelemmel rendezte seregét, mely kb. 200 000 önként jelentkezőből, Izrael egész fiatalságából állt. Első sikerei után Rabbi Akiba Messiásnak nevezte őt. A középkori zsidó krónikák szerint „fia és unokája is folytatták a küzdelmet, s ezeknek is a melléknevük a Kochba volt”. A római hadvezér Tinnius Rufus volt.
Amíg Hadrianus Szíriában és Egyiptomban tartózkodott, a zsidóság megőrizte nyugalmát, de amikor kitudódott, hogy a jeruzsálemi templom helyébe egy, a capitoliumi Jupiternek szentelt templomot kíván felépíteni, elhatározták a háborút. Így mondja ezt már Cassius Dio, míg Euszebiosz szerint a felépítés a háború következménye lett volna; kétségtelen azonban, hogy az építkezést már megkezdték, mikor a forradalom kirobbant. Ez alkalommal még a szamaritánusok se tagadták meg a zsidóságot, s részt vettek a nemzeti és vallási küzdelemben, amelyhez az egész Keletről nagy számban jöttek zsidó férfiak.
Az első sikerek igen nagyok voltak, ötven erődöt és kb. 1000 helységet és hadállást tudtak visszafoglalni, s jóllehet a zsidó seregek nem haladtak túl Palesztina határán, Róma P. Marcellust Szíriából Palesztinába vezényeltette, ahol a felkelők legfontosabb erődítése Betar volt, Jeruzsálem szomszédságában. Ekkor Hadrianus kora legkiválóbb katonáját, Julius Severust Britanniából Palesztinába vezényelte, s mellé adta még csapatostól Lollius Urbinust, Germania kormányzóját, ami világosan mutatja Bar Kochba küzdelmének óriási horderejét.
Csupán 52 csata után tudták a római seregek Betart elfoglalni. Ez alkalommal elesett Bar Kochba is. Cassius Dio szerint 580 000 zsidó veszett el, nem számítva az éhen és betegen elpusztultakat, de a rómaiak vesztesége is igen jelentős volt. Hadrianusnak oly nagy érdemül tudták be a zsidók legyőzését, hogy másodszor is császárrá választotta a szenátus, Julius Severus pedig az „ornamenta triumphalia”-t kapta meg.
A küzdelem, mely 2. zsidó háború néven ismeretes, három és fél évig tartott. Hadrianus a zsidókat ki akarta irtani, és tömegeket adatott el rabszolgának, másokat Egyiptomba telepített vagy a korinthoszi csatorna ásására rendelt, valamint sokakat Hispánia belsejébe deportáltatott. Rabbi Akiba is ekkor halt mártírhalált tíz társával együtt. A császári ediktum megtiltotta a zsidóknak, hogy Jeruzsálem falait átlépjék, valamint a körülmetélkedést, a szombatot s a kegytárgyak használatát is eltiltották. Ezért nevezik e kort „az üldözések korának”.