Körzetünk tagjai együtt nézték meg a Saul fiát

Június 24-én az esti ima után a Dohány közössége átsétált az Uránia filmszínházba, hogy megnézze a Saul fia című filmet. Nagy élmény volt!

A cselekményt nehéz leírni, mert a film kisebb – nagyobb klipekből van összevágva, és a nézőre bízza, hogy mit ért meg belőle. Most leírom saját (szubjektív) véleményemet.

A film abszolút főszereplője egy ungvári magyar zsidó, akit Auschwitzba deportáltak. Miután édesanyám Ungváron töltötte a gyermekkorát, így kicsit többet tudok az akkori viszonyokról. Ungvár akkoriban Csehszlovákiához tartozott, és miután édesanyám az ottani magyar iskolába járt, mesélt a szokásokról. Az iskolai ünnepségeken először a cseh, majd a szlovák, végül a magyar himnuszt kellett énekelniük. A családban jiddisül, magyarul, németül, csehül és szlovákul beszéltek. Nagyon várták, hogy a háború folyamán bevonuljanak a magyarok, mert ők a zsidóságuk mellett magyarnak vallották magukat. Megérkeztek a magyarok, és első dolguk az volt, hogy a magyar csendőrök összeszedték a zsidókat, marhavagonokba zárták őket, és elindították Auschwitzba. Egyetlen német sem működött közre a deportálásban, kizárólag a magyar csendőrök. Ezt azért írtam, hogy megérthessük Saul lelkiállapotát.

Visszatérve a filmre: Sault a Sonderkommandóba osztották be. Hogy mi is volt ez a szervezet, azt tökéletesen megmutatja a film. Az újonnan érkezett transzportot mosolyogva fogadják az öltözőben, ahol azonnal működésbe lép a hazug náci propaganda. A hangszóróból árad a biztatás: „a német birodalomnak minden zsidóra szüksége van. Mindenkinek lesz munkája, mert igény van a szaktudásukra. Forró levessel várják őket, de először le kell zuhanyozni, hogy a hosszú úton rárakódott koszt eltávolítsák a testükről. Mindenki jegyezze meg az öltöző fogasának számát, hogy megtalálja a ruháját.” A napok óta marhavagonokba szorult zsidóknak megváltás a fürdő, és az egy tál forró leves. Gyorsan levetkőznek, és sietve elindulnak a tusoló felé. Rájuk záródik a hatalmas vaskapu, és a Sonderkommando megkezdi munkáját. Módszeresen szétválogatják és hatalmas ládákba rendezik a transzport hátrahagyott ruháit, gondosan átkutatva azokat értékekért, elsősorban az aranyért. Ezeket egy külön dobozba rakják, de persze mindenki igyekszik ellopni valamit az aranyból, hiszen az életet menthet a táborban. Közben a zuhanyrózsákból víz helyett halálos gáz ömlik, ami hamarosan végez a zsidókkal. Akik még életben vannak, öklükkel tiszta erőből verik belülről a vasajtót, segítséget remélve. A zaj elhalkul, a zsidók meghalnak. Ekkor következik a Sonderkommando következő feladata.

A halott zsidókat elszállítják a krematóriumig, ahol egy emelőszerkezet felviszi a holttesteket a kemencékig, és elégetik a halottakat. Ezután nekiállnak az öltözőt és a fürdőt felsikálni, hogy a következő transzportot ragyogó tisztaság fogadja.

Saul, és társai hozzászokva a borzalmakhoz egykedvűen végzik a feladatukat a közülük kinevezett kápók vezetésével, akik még kegyetlenebbek voltak saját véreikkel, mint a németek. Saul egy maga teremtette világban él, nem érzékelve a külvilágot.

Ezt a közönyt egy csoda töri meg. Egy tíz év körüli fiú életben marad a gázfürdő után. Még lélegzik, amikor rátalálnak. A német orvosok körülveszik, tanulmányozzák, majd megölik, és elrendelik a boncolását, hogy megtudják: miért maradhatott a fiú életben. /Nekem Mengele kísérletei jutottak az eszembe./ Sault ez a történet felrázza. Elhatározza, hogy nem engedi a fiút felboncolni, mert a zsidó vallás tiltja a boncolást. Elrabolja a fiú holttestét, kitalálja, hogy a fiú valójában az ő fia, pedig a valóságban neki sohasem született fia. Élete kockáztatásával szerez egy rabbit, hogy a zsidó szertartásnak megfelelően legyen eltemetve a fia.

Lengyel fogoly katonák közé keveredik, akik szökést terveznek. Tudomásukra jut, hogy a Sonderkomnando tagjait ki akarják végezni, mert szokás, hogy havonta cserélik a tagokat. A lengyel katonák fegyvert szereznek, és sikeresen kitörnek a táborból, magukkal viszik Sault is, aki a hátán hozza az ellopott halott fiát egy takaróba csavarva. Átúsznak egy folyón, ahol Saul elkezd fuldokolni, elejti a zsákba tekert fiát, akit a folyó elsodor. Rá is ez a sors vár, fuldoklik, de egy bajtársa megmenti, és kiúszik vele a vízből. Tovább menekülnek, és egy pajtában tartanak egy rövid pihenőt. A pajta ajtajától nem messze megáll egy tíz év körüli lengyel parasztgyerek. Saul boldogan nézi, mert azt hiszi, hogy a fia kiszabadult a vízből és a lengyelek felöltöztették.
A németek bekerítik a pajtát, az egyik német elviszi a fiút a pajta elől, aki hazaindul a szüleihez. Ezután a németek legéppuskázzák az összes menekültet. Saul abban a boldog tudatban hal meg, hogy a fiú, akit a fiának hitt megmenekült a haláltól.

Peszáchkor azt mondjuk, hogy minden zsidónak úgy kell tekinteni magát, mintha ő is ott lett volna az egyiptomi szabaduláskor. Én úgy éreztem a Saul fia című film megtekintése után, hogy minden zsidónak úgy kell éreznie, mintha ott lett volna az auschwitzi haláltábor felszabadítása után.

Én így éreztem magam, amikor a film végén, még mindenki percekig némán ült a helyén, és meredten nézte a hosszú stáblista feliratait.

(Littner György)