Következő hetiszakaszunk: Beháálotchá (בְּהַעֲלֹותְךָ)

Ezen a héten Beháálotchá hetiszakaszát olvassuk fel a zsinagógában.
A szakasz címének jelentése: “Mikor meggyújtod”, mármint a mécseseket a Szentélyben. A magyarázók egy más fordítást is alkalmaznak, “amikor magasra lobbantod a mécseseket”, ugyanis nem elég csupán meggyújtani a kanócot, a gyújtás legyen olyan, hogy a láng magasra lobbanva a menora törzse elé világítson a két mécses. Erős legyen a fény!

Szó esik ezután a leviták szolgálatáról, hogy 25 éves kortól 50 éves korig tart a szent feladat. Az előző szidra 30 éves kortól számol, a kommentárok szerint öt év volt a felkészülési idő. Tanulság számukra, hogy öt év az az idő, amennyi egy mesterség megtanulásához szükséges. Aki ennyi idő alatt nem sajátítja el szakmáját, az később se reménykedjen. Persze tudjuk, “a jó pap mindig tanul” és a gyakorlat teszi a mestert. A kivonulástól számított második évben is megtartották Izrael gyermekei a Pészachot, utána azonban 38 éven keresztül nem, csak Józsué idejében ünnepelték újra.

A Szent Sátor felállítása után felhő borult a Hajlékra, mikor indult a felhő, indult a tábor. Mikor állt, pihent a sok ember. Éjjel a tűz tüneménye tündökölt a Sátor felett egészen reggelig. Készítettek ezüstharsonát, az jelezte a gyülekezést, az indulást és a riadót, esetleges támadás esetén. Mózes szívesen vette volna, ha apósa fia, a midjanita Hobáb, -mert a terepet jól ismerte,-. vállalta volna az útmutató, a “szem” szerepét. De ő szabadkozott. A Talmud úgy tudja, végül mégis vállalta az “idegenvezetést”. Az Örökkévaló ládája haladt elől, ezt követte a nép. Két fordított nun betű tudatja velünk az Írásban, mit mondott akkor Izrael gyülekezete, midőn megindult a bizonyosság ládája. Ugyanazt éneklik ma is, mikor a Tóra olvasó asztalhoz viszik a tekercset.

A fény hiába világított, a nép mégis zúgolódott. Ezúttal húst követelt, pedig a manna fehér volt, és üde, mindig friss, íze mint a koriander magva. A panaszkodók hangja mint súlyos teher, nehezedett Mózes vállára.